A dohánypalánták első termesztői, és felhasználói az amerikai őslakók voltak. Kutatások során dohánytermesztésre utaló bizonyítékokat találtak a maja kultúrában, melynek összeomlása után a szétszóródó lakosok honosították meg az amerikai kontinens egészén.
1492-ben Kolumbusz tengerészeinek közvetítésével került először a dohányzás szokása Európába, a korai gyarmatosító Portugáliába, illetve Spanyolországba. A dohányzást Jean Nicot, a francia portugál nagykövet honosította meg Franciaországban, majd ezen országon át jutott el a dohányzás Olaszországba is, bár ekkoriban a szivarozás még csak a gazdagok számára volt elérhető. Később róla nevezték el a dohányban található nikotin nevű vegyületet.
A szivar először 1762-ben jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban, ahol Israel Putnam, Kubából hazatérvén Havanna szivarokat és kubai dohányt hozott magával. Az első amerikai szivargyárak Hartford környékén jöttek létre, ahol előbb csak külföldi dohányleveleket használtak fel, majd 1820-ban megkezdődött a dohánylevelek termelése is.
Az első európai szivargyár 1717-ben nyílt meg Sevillában, majd 1790 után Franciaországban és Németországban. A napóleoni háborúk után a hazatérő francia é brit katonák terjesztették el a szivarozást, felváltva az addig legelterjedtebb pipázást.
Az Egyesült Királyságban 1820-ban kezdődött el a szivarok gyártása, mely gyorsan erős iparággá fejlődött, így 1821-ben parlamenti törvénnyel szabályozták. Importadót vezettek be a külföldi szivarokra, melyet csak a leggazdagabbak engedhettek meg maguknak.
Az 1850-es évekre az USA-ban is tömegesen elterjedt a szivarozás, megjelentek a legelismertebb márkanevek. Az 1920-as évektől kezdődött el a gépi szivargyártás, mely alacsony előállítási költségei miatt hamar átvette a kézzel sodort szivarok helyét, így napjainkra a legtöbb szivart géppel készítik, a kézzel készített termékek magas ára miatt csak viszonylag kevesen keresik.
Magyarországon a Reformkorban az 1830-as évektől kezdve kezdet el elterjedni.
(Forrás: wikipédia)
Képgaléria
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése